Samsung TV Remote Control

Történet egy sikertelen telepítési kísérletről

Örvendezve láttam meg az appot a webes marketen, hiszen éppen TV vásárlás elött állok, és akár egy ilyen appal is jobban tudnék kötődni egyes márkákhoz, jelen esetben Samsunghoz.

Fel szerettem volna telepíteni a telefonomra a címben szereplő appot, ekkor jött a hideg zuhany. Belefutottam egy hibába, infinityloop. HTC Desire 2.2 -re nem megy fel. Elkezdtem nézni a rendszerkövetelményeket: Android 2.1 vagy magasabb. Ezzel akkor nem lehet gond. Nézegettem az oldalt, majd megpróbáltam a telefonom marketében megkeresni, ahol szintén zsákutcába futottam.

Majd elkezdtem olvasgatni a hírszájtok között, ahol foglalkoztak az appal, majd arra lettem figyelmes, hogy több kommentelő is jelzi, hogy csak Samsung telefonokkal működik az app.

Van egy open source rendszer, amelyet átvett a Google -től, szinte készen, márcsak a készülékükre kellett átportolni. Ezután előállított egy appot, ami csak saját készülékeiken működik, kérdezem én, miért? Ember nincs a földön, aki ennyiért új telefont vesz! Akkor inkább egy multifunkcionális távirányító. Olcsóbb is és többet tud, mint a jelenlegi app. Nem elég, hogy vásárolok egy TV-t (nem is akármilyet, mert csak azokkal megy amin van wifi, így az ár már biztosan 100 000 felett van), még a telefonom is legyen Samsung a maximális kényelem érdekében?

Nem tetszik ez a gondolkodásmód, pedig nagyon megörültem az appnak. Remélem mielőbb kijön belőle nyitott vagy unlockolt változat.

Egy kis összefoglaló az appról a végére.  Az összes olyan Samsung TV-vel működik, ami 2010-ben jelent meg és van rajta Internet@TV funkció (internetezés tv-n). WiFi -n össze kell csatlakoztatni az eszközöket is (elvileg működhet tv-lan-router-wifi-telefon láncon keresztűl is).

Képek

Telepítés

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

9 komment
Címkék: samsung app fail
2011. február 4., péntek 16:30 szerző: Android Market

A bejegyzés trackback címe:

https://livingandroid.blog.hu/api/trackback/id/tr122638937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tuskó 2011.02.09. 12:55:20

Az a vicces az egészben, hogy iPhone-on ez már régóta megy. Oda nyalunk ide nem? Majd az XDA-s stácok kiherélik belőle ezt a fícsört, és felrakják az apk. (Nekem is desire-m van, meg egy 40LEC650-esem). rohadékok...

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2011.02.11. 14:25:44

Nekem Samsung Galaxy S-em van, októberben, amikor telepíteni próbáltam a Marketből, az ott lévő telepített verzió sem működött rendesen. A Samsung Apps-ből telepítettel minden OK volt.
A Samsung Internet@TV-képes tévékeszülékekhez igazán hasznos, mert ezzel qwerty módban lehet beírni szöveget, a tv távirányítóján kicsit macerás.
Ráadásul az újabb Samsung TV Apps SDK-val lehet olyan is csinálni, hogy a Internet@TV widget saját beviteli felületet definálhat magának a okostelefonos távirányítón pl. egy Youtube keresés eredménye listában görgethető módon az okostelefonon jelenik, rábökésre pedig a lejátszás elindul a tévén.

compot 2011.09.07. 11:56:26

Sajnos nálam valamiért nem látja a tv-t... Galaxy s samu lcd le40b650 kábelen a wifi-n
a net megy a tv-n, a pc és a teló is látja allshare ban.... de a S remote nem... van valakinek ötlete mi lehet a hiba ???

devDavid · http://blog.hu 2011.09.07. 12:03:13

@compot: olvasd el a használati útmutatót, nekem philips tévén aktiválnom kellett, sok szám egymás utáni megnyomásával és ment. Keress rá a tévédre!

compot 2011.09.07. 12:22:56

devDavid! mit kell aktiválni???

devDavid · http://blog.hu 2011.09.07. 13:28:54

@compot: annyi volt, hogy feltettem az appot a telefonomra, majd kiírta, hogy az aktiváláshoz a tévé távirányítóján pötyögjek be egy 10 karakteres kódot. Megtettem, majd működött az app.

compot 2011.09.07. 13:55:40

@devDavid: nekem nem ír ki semmit..... és a tv leírásában sincs semmi erről...

devDavid · http://blog.hu 2011.09.07. 14:20:26

@compot: Google a barátod! keress rá.

KEME5 2011.09.08. 23:03:24

Nekem HTC Desire HD-vel működik a samsung oldaláról letöltött távirányító app, nem pont úgy néz ki mint itt a képeken, valószínüleg már újabb verzió.

Facebook

Living Android

Blog a kicsi zöld emberkés operációs rendszerről, meg az azt magukévá tévő kütyükről..

Címkék

Feedek

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása