Portal: az első rövidfilm

Bár szervesen nem kapcsolódik a blog témájához, mégis meg szeretném mutatni az egyik kedvenc játékom a Portal, megfilmesített fan-art (rajongók álltal készített) változatát. Tényleg elég rövidre sikeredett, mindössze 5:30 mp, de mégis sikerült átadniuk azt a szinvilágot, amire maga a játék is épül és amire vágyom.

A videóban Chell-t láthatjuk (legalábbis az eredeti történet szerint) bezárva, látszólag pedig semmire sem emlékszik abból, mit műveltek vele. A légkör rettentően hasonlít a Kocka nevű filmben láttotakhoz, ami pedig másik nagy kedvencem.

Kis idő után megtalálja az Aperture Science Handheld Portal Device nevű "fegyvert", amiről az egész történet szól. A gépezet, picit bonyolúlt működését, egyszerűen be is mutatják, laikusok is simán megérthetik miről is van szó.

Portal Gun leírás
1950-es használati útmutató a portál fegyverhez

No ebben a pillanatban éreztem azt, hogy a történet megérett a megfilmesítésre. Sőt nem csak ez, hanem az egész Half-Life univerzum. A Valve játékainak történetei nagyon alaposan kidolgozottak, cselekmények is vannak benne, tehát minden adott lenne egy egész estés mozifilmhez. Ha az Angry Birds-t megfilmesítik, ezt is meg kellene, márpedig a madarakból 2014-re filmet akarnak. Jó lenne látni Gordon Freemant, amint egy feszítővassal veri agyon a mutáns szörnyeket :) 

A játék

A játék első része nagyon eredetire sikeredett, 2007-ben ezért díjat is kapott. Azóta megjelentek hozzá új pályák, küldetések, majd pedig ez év elején megérkezett a várva várt 2. rész, ami szintén nagy port kavart, nagyon élvezhető és fordulatos lett, ismét.

Chell
Alésia Glidewell, Chell referencia modelje

Hajtás után két ízelitő videó azoknak, akik esetleg nem ismerték volna a játékot, de felkeltettem az érdeklődésüket. Trailer és ingame videó.

Portal 2 Trailer

Portal 2 Gameplay

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

1 komment
Címkék: games
2011. augusztus 25., csütörtök 10:35 szerző: Android Market

A bejegyzés trackback címe:

https://livingandroid.blog.hu/api/trackback/id/tr403179174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lacccc01 2011.08.25. 18:19:23

Én ezt a slussz poént képzeltem el egy majdani portal 3 végére. Portal2 végén GlaDOS elengedi a csajt, és a 3 rész itt kezdődne és egy romos világban játszódna, aminek a végén kiderül, hogy nem is lett elengedve. :D

Facebook

Living Android

Blog a kicsi zöld emberkés operációs rendszerről, meg az azt magukévá tévő kütyükről..

Címkék

Feedek

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása