Tegnap élő stream hiányában és más elfoglaltságom miatt, csak a késő órákban tudtam visszaolvasni a bemutatón történteket. Kis összefoglaló következik a tegnapi keynoteról.
HH, webisztánon nagyon rátapintott a lényegre:
Tegnap például sikerült feltalálniuk a teljes képernyős ablakokat és alkalmazásokat, ami ellen korábban olyan hevesen lázadtak, mint ahogy az iPhone esetében a multitask vagy a wireless hotspot ellen.
Szintén sikerült feltalálni az Androidban már elég rég óta létező notification bart. Még ha kicsit bénán is kommunikálja ezeket az Apple, azért látszik, hogy ők is belátják korábbi tévedéseiket.
Pontosan ezt szerettem volna leírni. Kőkemény üzletpolitikát fojtat az Apple, diktálta az ütemet, idáig. Most kénytelenek voltak másak által kitalált - és jól bevált - megoldásokat felhasználni, beépíteni az iOS-be, a további növekedés érdekében. Nincs ez ellenemre, hiszen tudom, hogy a Push Notification kényelmetlen volt, és a használhatatlanság határait súrolta. Valamint örömmel tölt el az a tény, hogy az idáig lenézettnek vallott Androidból merítettek ötletet. Kétség nem férhet ehhez.
Új, Android like, értesítési rendszer
Viszont nem lépték meg a másik, általam várt fejelsztést: a widgeteket, gadgeteket. Szerintem erősen benne volt ez a pakliban, úgy néz ki ezt későbbre tartogatják. Reális esélyt nem látok arra, hogy kihagyják hosszútávon. Talán tartogatják, a következő verzióra.
Értesítés iPhone-on és iPad-on, határozottan jobb lett
Lionba is érkezett pár frissítés, akit érdekel, ajánlom Angelday Józsi Twica blogját, leírt mindent ami fontos. Én főleg az áron lepődtem meg: 30$-ért hivatalos operációs rendszert kapsz.
Nem lett akkora durranás szerintem, mint amire számítani lehetett, vagy amennyire promózták, de sok apró érdekes dolgot, újítást mutattak be tegnap. Új készülék nem érkezett, az még várat magára, talán majd ősszel. iCloud hasznosnak tűnik, jól árazták (25$ évente). Próbálják tényleg összetartani a platformjaikat (OSX és iOS 5), közelednek egymáshoz szépen lassan, érkeznek az őket még szorosabban összekötő alkalmazások és szolgáltatások. Emiatt kezdem én is úgy gondolni, hogy egy Mac felhasználónak érdemes iPadot venni, Android tábla helyett. Bár erről lehetne még vitatkozni, talán a jövőben pont visszájára fordul majd ez. Meglátjuk mi sül majd ki ebből.
Itt pedig egy videó az iOS 5 -ről, működés közben.
Update: A tegnapi előadás pedig itt tekinthető meg.
Tetszett a bejegyzésem? Kövess Facebook-on, vagy Twitter-en.