Hogyan rootoljunk HTC Desire-t?

How to root HTC Desire Bravo/G7

Már egy ideje idegesít a tény: a Desirém nincs túl sok belső memóriával megáldva. Ez már annyira nem volt vicces, hogy a mindennapi appok (ezalatt azt értem, amire szükségem volt/lesz egy hetes távlatban) megtelítették a kihasználható belső memória 100%-t. Fél megás app vagy egy nagyobb cache is elég volt ahhoz, hogy elfogyjon a hely, így leálljon a szinkronizáció és ne tudjak leveleket küldeni, fogadni. Ennek remélhetőleg vége, legalábbis növeltem a kvótát. Ezt két féle képen tudtam volna elérni:

  1. Szétszerelem a telefont, és vadászok egy hozzá megfelelő nagyobb belső memóriát. Na ez az a rész amihez nem értek és nem merném megcsinálni.
  2. Rootolás, ROM csere.

Cikk címéből is kiderülhetett, nem a forrasztgatós megoldást választottam. A cél tehát meg van, már csak rá kellett jönnöm, hogyan csináljam? Ebben szeretnék most segíteni minden hasonló cipőben járónak.

Legutóbbi Telenor Android Workshoppon találkoztam két fiatal, lelkes sráccal, akik elmesélésük szerint, a 3 napos vissza csere garanciát sem várták meg, hogy rootolhassák saját Desiréjüket. Saját blogot is írnak (éppen most költöznek ide a szomszédba, kis türelmünket kérik, hamarosan minden cikk elérhető lesz, frissített formában), saját tapasztalataikról, ROM főzésről, ROM tesztelésről. Így őket kértem meg, hogy segítsenek egy hozzá nem értő embernek - nekem.

Leírtam a konkrét elvárásaimat, mit szeretnék:

  • Több helyet az applikációknak,
  • HTC Sense kell,
  • Ne legyen akadozás, fagyás és ne kelljen bütykölnöm. Egyszerűen menjen és kész.

Ahogy ezeket leírtam a srácoknak a LeeDroid HTC Desire ROM ugrott be, ezt javasolták. Azt mondták, hogy nagyon stabil, módosított sense felülete van és lesz sok-sok helyem. Hozzáértés, belelátás nélkül, az ő tapasztalataikra támaszkodva, elfogadtam az ajánlatot.

How-to-Root leírás, lépésről - lépésre.

Nem szeretnék kitérni rá, hogy mi is az a rootolás, mire is jó, erről rengeteg hasznos és érdekes összefoglalót olvashattok. Helyette ki szeretném emelni a következő bejegyzés fontosságát:

Az első fontos tudnivaló, hogy teljes hozzáértés nélkül ne essünk neki, mert visszavonhatatlan károkat szenvedhet el készülékünk, melynek következtében maximum pótalkatrésznek, vagy levélnehezéknek használhatjuk egykori kedvencünket. A rootolás esetlegesen a garancia elvesztésével is járhat! Az esetleges károkért nem tudok felelősséget vállalni. Ezért is kérek minden kedves olvasót, hogy előbb kérdezzen, és csak utána cselekedjen.

Mi kell hozzá?

  • HTC Desire
  • USB kábel
  • Számítógép*, ajánlott laptop (áramszünet esetén, nem kell kidobnunk telefonunkat)
  • HTC Sync
  • Unrevoked

* Win7-en csináltam meg a saját készülékemet, ezért ezzel a rendszerrel mutatom be tapasztaltaimat. Elvileg Linux és Osx rendszereken is rendelkezésre áll minden ahhoz, hogy megcsinálhassuk a folyamatot.

Első lépés

Töltsük le, majd telepítsük fel a legújabb HTC Sync applikációt a számítógépre. Telepítés után, csatlakoztassuk USB kábel segítségével a telefont. Párosítani kell a két eszközt, ehhez be kell állítani, hogy a telefon HTC Sync üzemmódban legyen (home > menu > Settings > Connect to PC > Default connection type > HTC Sync pipa), valamint USB debugging be legyen kapcsolva rajta (home > menu > settings > Application > Development > USB Debugging pipa). Ha mindent jól csináltunk, a Sync felismeri a készüléket. Utána bontsuk a kapcsolatot, lépjünk ki a programból majd töröljük le. Erre azért van szükség, hogy ne akadjon össze a későbbiekben valamelyik ROM-mal. Telepítésére az USB driver miatt volt szükség. Ha a törlés kész, indítsuk újra a gépet.

Második lépés

Ebben a leírásban az Unrevoked alkalmazás segítségével rootoljuk meg a készüléket. A menete pofon egyszerű, a program kiír mindent, amit meg kell csinálnunk, csupán követni kell az utasításait és nem szabad bezárni, megszakítani a gép-telefon kapcsolatát.

Windows felhasználóknak telepíteniük kell a Windows HBOOT drivert is. Nem nehézkes, részletes angol nyelvű, képekkel illusztrált leírást találhattok itt. Erre azért van szükség, mert a gép esetlegesen nem ismeri fel az USB másik oldalára kötött telefont. Lefordítva nagy vonalakban a leírást:

  • Le kell tölteni ezt, majd tömörítsd ki valahova.
  • Kapcsold ki a telefonod, majd hangerő gomb lefelé + power gomb megnyomásával indítsd el a készüléket. HBOOT menü fogad.
  • Csatlakoztasd a telefonod a géphez, várj egy kicsit és kiírja, hogy HBOOT USB PLUG.
  • Indítsd el az Eszköz kezelőt (Start > Számítógép > Tulajdonságok > Eszköz kezelő)
  • Más eszközök menüpont alatt található egy ismeretlen eszköz, Android 1.0 névvel.
  • Jobb klikk rá, Driver frissítése. Az alábbi ablak fog megjelenni:
  • Kattints az alsó gombra.
  • Kattints a tallózás gombra, majd keresd meg amit az 1. lépésben kitömörített Android USB Driver mappát.
  • A következő oldalon elkezdi telepíteni, ha bármi hibát dob, vagy megerősítést kér fogadd el. Pár perc után kész is a telepítés
  • Ellenőrizd, hogy megjelent a listában a Android Bootloader Interface elem.

Ha ezzel mind megvagyunk, már tényleg jöhet az Unrevoked letöltése és futtatása. Előbbihez, látogass el az oldalukra, válaszd ki a megfelelő készüléket és töltsd le a telepítő fájlt. Indítsd el.

Ha idáig mindent jól csináltál, és nem szólt közbe a technika ördöge, a program felismeri a készüléked, és már indítja is a rootolást. Ebben a fázisban nem szabad megszakítani a kapcsolatot, a gépet sem szabad újraindítani. Ellenkező esetben, a legdrágább kődarabot foghatod a kezedben!

Többször is újraindulhat a telefonod, nem kell félni.

Ha a gépen megjelenik a Done felirat, a készülék rootolása befejeződött, a készülék újraindul még egyszer. Ekkor célszerű, sőt erősen ajánlott a backup létrehozása a jelenlegi (gyári) verzióról. Garancia érvényesítéséhez másik állapotot kell visszaállítani, erre csak akkor van szükség, hogy ne vesszenek el az eddigi beállításaink.

Harmadik lépés

 

Jöhet a backup. Indítsuk el a készüléket, menjünk fel a Marketba és telepítsük a MyBackup ROOT nevű alkalmazást. Ezzel mentést tudunk készíteni az alkalmazásainkról (és alkalmazásaink jelenlegi állapotáról is) és a beállításainkról. Mentsük le az SD kártyára, majd csatlakoztassuk a géphez és mozgassuk le biztonságos helyre a mentést. Erre azért van szükség, mert mindjárt formázni fogjuk az SD kártyát, így a képeinket se felejtsük el lementeni (bár azt is letudja menteni az előbb telepített program).

Kapcsoljuk ki a készüléket, majd úgy kapcsoljuk be, hogy közben lenyomva tartjuk a hangerő gomb lefelé + power gombot. Így bejutunk a HBOOT menübe. Hangerő gombokkal navigálj el a Recovery pontra, majd power gombbal válaszd ki. Az új listából válaszd ki a Backup and Restore elemet, az előzőhöz hasonlóan.

Ekkor a telefon elkezdi menteni az adatokat az SD kártyára. Pár percig is eltarthat. Később, a lementett tartalmat a(z) /sdcard/clockworkmod/ mappában találod meg. Ne felejtsd el majd ezt is lementeni, erről később részletesen is írok.


Így néz ki a hboot

Hol tartunk most? A telefon már rootolva, van lementett működő backup. Megnyugodhatunk, mert innentől már nem lehet végleges sérülést okozni a készüléknek. Ha elhibázol egy ROM telepítést, HBOOT-tal vissza tudod vonni.

Negyedik lépés

Jöhet a memória "bővítés". Egy egyszerű trükkel, symlinkeljük a memóriakártyát a belső memóriába, így növelve az appok számára a helyet. App2SD+ használatához két részre kell particionálni az SD kártyát, ami következtében minden adat törlődni fog a kártyáról! Ezért a lementett backupokat mozgassátok a számítógépre, mielőtt formáztok.

A memóriakártya particióit FAT32 és EXT4 formátumra kell formázni, utóbbinál ajánlott az 1-2GB tárhely, az jelenleg a stabil méret.

 

Ezt a telefonról is elvégezhetjük. Telepítsük fel az ingyenes ROM Managert az Android Marketből. Itt van egy kis korlátozás, csak 512MB-os particiót tud létrehozni, EXT4 partícióból, így szükség lehet külső programra a gépen, ha nagyobbat szeretnénk. Egyenlőre én megelégedtem ezzel. Indítsuk el a telepített programot, majd kattintsunk a Partition SD Card-ra. Ekkor ClockworkMod Recovery hiányáról fog panaszkodni, amit egy gombnyomással telepíthetünk is (Install). Letöltés után rákérdez, hogy adunk-e root jogosultságot, adjunk neki nyugodtan. A particionálást elkezdve megkérdezni, hogy mekkora tárhelyet válasszon le, adjuk meg az említett számot, swap területnek pedig vegyük le az értékét 0-ra, mert csak így fog működni a cikkben szereplő példa LeeDroid ROM.

Ötödik lépés

Rom felpakolása. A már kiválasztott LeeDroid 2.3 -t fogjuk telepíteni, bővebben itt olvashattok róla. Na ez már tényleg gyerekjáték az eddigiek után. Töltsük le a már említett LeeDroid romot (167MB) majd mozgassuk fel az SD kártyára (nem szabad kitömöríteni!). Utána indítsuk újra a telefont a már megszokott, hangerő lefelé + power gomb megnyomásával. Elsőre kell egy wipe data/factory reset, szokott módon navigálni. Ez töröl minden adatot és gyári állapotba állítja vissza a telefont. Az sd kártya gyökerét nem bántja, így az átmásolt fájl továbbra is ott lesz. Figyelni kell arra, hogy ne bootoljon be újra, mostantól a telefon és ne legyen bedugva a gépbe, míg a rom csere zajlik. Ha mégis megtörténne ez, újra kell wipeolni. Válasszuk ki az Install from ZIP-et, tallózzuk be a letöltött fájlt a kártyáról és már mehet a ROM csere. Pár restart jöhet közben. Gratulálok, készen vagyunk.

Összefoglalás

Ezek után lehet próbálkozni további romok tesztelésével, észrevételeket, ajánlásokat szeretettel fogadok. Arra vigyázni kell, hogy nem mindegyik támogatja a memóriakártyás symlinkezést! Kérdéseket is szívesen fogadok.

Ha tetszett a cikk, netán-tán hasznos volt a számodra, kérlek kattints az alábbi Like gombra és kövess minket a Facebookon!

Update

Flashmaniacs-os srácok is írtak egy összefoglalót, jó kiegészítés, érdemes elolvasni!

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

59 komment
2011. március 31., csütörtök 9:35 szerző: Android Market

A bejegyzés trackback címe:

https://livingandroid.blog.hu/api/trackback/id/tr792787439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BIT_ 2011.04.07. 00:12:16

Szevasz!
Frankó a leírás, de akadt egy kis problémám.
unrEVOked cucc csak akkor ismeri fel a telót, ha újraindítom normál módban. Szerintem ez a leírásból kimaradt.
Ekkor elindul az unrEVOked, de egy kis idő múlva kiírja, hogy nem tudja rootolni a telót. Azt írja még, hogy: "lehet, hogy túl új a firmware".
Ilyenkor mi a teendő?
Előre is köszi a segítséget.

LivingAndroid.blog.hu 2011.04.07. 00:41:28

@BIT_: Szia!

Ha jól sejtem egy HTC Desirével próbálkozol, amin legfeljebb 2.2.1-es verzió futhat. Ezzel próbálkoztam én is és működött. Milyen rendszeren próbálod végrehajtani a rootolást?

(amennyiben windowson, akkor 2. lépést mindenképpen meg kell csinálni, csak így fogja látni a készüléket + a HTC Sync-et is ezért kell feltelepíteni és letörölni az elején)

Valamint (ha nem próbáltad volna) próbáld meg feltenni a legújabb unrevoked szoftvert.

Esetleg szolgáltató függő a készülék? Tudnál verziószámot küldeni?

üdv,
L.A.

BIT_ 2011.04.07. 07:23:51

Szia. 2.2 android van a telón. A gépen win7 x64.
A második lépést megcsintam és az unrevokedből is a legújabb van fent szerintem. Legalábbis az oldalukról szedtem le.
A teló telenor függő.
Melyik verziószám kell?

BIT_ 2011.04.07. 11:16:13

@LivingAndroid.blog.hu:
Itt a hiba, amit kiír az unrevoked.
[url]http://kepfeltoltes.hu/view/110407/unrevoked_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]

pimpike881 2011.04.07. 16:32:53

Szia!nagyon köszönöm a leírást régóta keresek már hasonlót,de eddig még senkinek nem sikerült így le írni!még 1x köszi!Ui: olvastam valahol hogy az unrevoked win 64-el nem mindig jó 32 bittel próbáld,ez csak egy ötlet!még 1x köszi

LivingAndroid.blog.hu 2011.04.11. 15:42:56

@BIT_: Itt egy másik Desire root how-to, próbáld meg ezzel:
androlib.blog.hu/2011/02/14/htc_desire_root_cwm_custom_rom

Utánajártam, a pannonos telókat is ugyanezzel (az általam leírt) folyamattal lehet rootolni. Esetleg win7 64bit bezavarhat, amit pimpike írt, bár ezt én nem tapasztaltam.

üdv,
L.A.

vdavid 2011.04.13. 16:49:50

Én már épp feladtam, hogy a 64bites Win7-emen nem fog működni, és újraindítottam a telót, de még rajta maradt az USB és az unrevoked is futott tovább, úgyhogy ahogy újraindult a teló, akcióba is lépett a cucc, és tök simán (~10 perc alatt) rootolta is a cuccot. Szóval ha valakinek nem menne a leírás alapján, erre még rápróbálhat.

vdavid 2011.04.15. 16:54:52

Nekem ez a LeeDroid bár jól működik, de hibaüzeneteket dobál, h meghalt ez+az az alkalmazás. Problémát még tényleg nem okozott, de idegesítő. Van más tipp ROM-ra, amivel a Sense szintén megmaradna de esetleg várhatóan stabilabb? Nektek nem volt ilyen parátok?

vdavid 2011.04.15. 16:58:33

Én nem elégedtem meg az 512MB-tal, hanem a 4. lépés helyett letöltöttem a Partition Wizard nevű progit (goo.gl/P0bVg) és a 4 gigás SD-t úgy formáztam, hogy 1.7GB NTFS (Primary) aztán 2 GB EXT3 (szintén Primary!). Eddig 2 napja tökjól működik, van fenn egy csomó progi, és bár a plusz tárhelyet nem mutatja a Settingsben, de nem igazán fogy a hely ahogy települgetnek a dolgok.

vdavid 2011.04.15. 17:00:38

A cikk végére nekem még jól jött volna egy szekció az appok és adatok restore-járól. Kicsit el is rontottam a dolgot, mert a MyBackup ROOT-tal visszahúztam mindent, amitől duplikálódtak a Googlenél egyébként is tárolódott kontaktjaim, ráadásul néhány ékezettelenül, ezért nem is tudta jól összemerge-ölni. Legközelebb én a Google-re hagyatkoznék naptárban és kontaktokban, de lehet h ez trivi, csak ha én el****tam, lehet h mással is előfordul.

devDavid · http://blog.hu 2011.04.15. 22:27:03

@vdavid: Ugyanezt csinálja nálam is :(

BIT_ 2011.04.17. 21:36:50

@vdavid:

Na, sikerült. Nekem is a te megoldásoddal jött össze. Köszi szépen :)

BIT_ 2011.04.17. 23:04:13

Bazz, megint szívok.
Megvan a root, de a rom manager nem engedi prticionálni a kártyát. Beállítom, mondjuk nekem nem kéri ezt a flash clockworkmod recovery-t. Újrainduk a teló, és felkiáltójel. Kiírja, hogy nem talál valami update filet és leáll. :(

BIT_ 2011.04.18. 23:05:57

@BIT_:
Megvan, sikerült. Bocs a sok szemetelésért. :)

kalaposta 2011.04.19. 14:26:47

Sziasztok, lehet, hogy láma a kérdésem, de felteszem: rom cserét szeretnék a desire-n levezényelni, ám nem sikerül. A recovery menü sem jeleneik meg, hanem csak egy sötét képernyő telefon pictogram a háttérben és előtte egy pros háromszög benne egy felkiáltó jellel.
Mi lehet a gond?

devDavid · http://blog.hu 2011.04.19. 14:28:11

@kalaposta: Nincs rom a gépen, megérzésem szerint. Csinálj egy factory resete. Ha jól emlékszem power gomb és hangerő down hosszan nyomva.

D.

Gutishere 2011.04.25. 12:40:06

Azt szeretném kérdezni, hogy ez működik HTC wildfire telón is?

LivingAndroid.blog.hu 2011.04.27. 13:12:11

@Gutishere: Igen, csak másik unrevoked progit kell kiválasztani az elején, plusz más romot kell feltenni a végén.

Gutishere 2011.04.27. 13:57:27

és baj ha nem rakok romot a végén? mert nem nagyon értek még hozzá..

LivingAndroid.blog.hu 2011.04.27. 14:03:43

@Gutishere: Akkor marad a gyári rom, root hozzáféréssel.

Gutishere 2011.04.27. 14:08:00

akkor a 3. lépéssel befejezőleg meg tudom csinálni csak más unrevoked progi kell hozzá.
köszönöm a segítséget

Gutishere 2011.04.27. 18:56:37

nem mertem elkezdeni:D

istvanpetyko 2011.05.04. 14:04:20

Üdv. Nekem HTC Wildfire-rel ezt dobja ki mindig: kepfeltoltes.hu/110504/hiba_www.kepfeltoltes.hu_.png mit tehetnék? Win7 64 biten.

devDavid · http://blog.hu 2011.05.04. 14:05:59

@istvanpetyko: Csinálj egy restartot! A gépből ne húzd ki a telefont. Mintha, nekem is csinálta volna 1x.

D.

istvanpetyko 2011.05.04. 14:23:15

telefont restaroljam? mert ujraindul de nemcsinál semmit..

vdavid 2011.05.21. 01:56:00

Na ma szoptam egy olyannal, hogy 2GB Class2 microSD-ről migráltam egy frankó 16GB Class10-es microSD-re, és közben felraktam egy LeeDroid 2.4-et, mert a 2.3-mal nekem folyton hibaüzeneteket dobált, mint írtam is fentebb. 2.4 eddig bejön, nem volt hibaüzenet, úgyhogy ajánlom mindenkinek, az SD migrálásból pedig annyi a tanulság, hogy NE formázzátok véletlenül NTFS-re az első, nagyobbik partíciót FAT32 helyett, mert egy órát fogtok szopni feleslegesen, hogy miért nem ismeri fel a telefon az SD kártyát. :) Ha mégis fagyogatna a LeeDroid 2.4, akkor írok.

.tnm (törölt) 2011.06.14. 21:59:36

Hali, jó, hogy készülnek magyar leírások, de azért -sztem akad pár tévedés:
- a fenti leírásban lévő lépésekkel -tudomásom szerint- nem tudod visszacsinálhatatlanul elrontani a telót (legfeljebb olyanhoz kell menni rendberakatni, aki jobban vágja a témát) [persze bármikor belecsaphat a villám az elektromos hálózatba és a szgéppel együtt elfüstölhet a teló is, de ettől tekintsünk el :)]
- az egész htc sync-ből az elején csak annyi kell, hoyg fel legyen telepítve a htc sync program (még az se kell, hogy a legfrissebb adobe air szarra írt legyen telepítve, csak a driver kell belőle és az is csak azért, mert az alap anroid sdk-s driver android_winusb.inf file-ából hiányzik két sor [gondolom HTC kérésére]), szinkronizálni nem kell, windows Hboot driver legyen fenn és a telón debugging legyen bekapcsolva
- sdext-es megoldásoknak van 2 nagy hátulütője:
1, sd kártyát nem nagyon szabad kivenni belőle/cserélni, mert a telepített programok összeszarják magukat [mount-olni (file-másolás módban gépre kötni) persze szabad, az csak a másik partíciót izélgeti].
2, még class 10-es kártyáról is lassabban olvass mint a saját falsh-éről a telefon, így pl. nem ritka, hogy egy teljes alkalmazáslista betöltésére 5-10 mp-et kelljen várni (nem a drawer-ben, az valszeg cache-elt).

Én azt javaslom, hogy rootolás után érdemes átpartícionálni is a a telefon memóriáját, ha nagyon kell a sense, akkor pl. a leedroid-hoz [még] épp elég lehet a Bravo Sense HBOOT az alpharev-től, (amivel +70MB helyet nyersz), de ha le bírsz mondani a Sense-ről, akkor CM7-es HBOOT-tal ugyancsak az alpharev oldaláról [http://alpharev.nl/] ~300 MB "gyors" memóriád lesz, ilyenkor CM7-et érdemes felrakni, ami egy Launcher Pro-val már a Sense 2/3-át tudja (és 600 másik hasznosabb dolgot is).

Amiket fent írtam azok [többnyire] csak HTC Desire-re (a.k.a Bravo) GSM változatára [gy.k. amit EU-ban kapni] igazak.

pjtr 2011.06.14. 22:47:32

sziasztok! Nekem azt dobja az unrevoked (legújabb verzió va fennt),hogy váratlanul megszakadt a kommunikáció a telefonnal, próbáljam újra. Mindent úgy tettem,ahogy le van írva. Ötlet? Elvileg ha a HTC Syncen kívül bármi más HTC progit törlök,akkor nem ismeri már fel a telót az unrevoked!

Köszi!

mnml2259 2011.06.19. 21:48:24

@pjtr: Nekem detto ez a problémám, 'Communications with phone unexpectedly interrupted. Try again.' -ezt írja ki az unrevoked. 3 hónapos készülék, gyári romos, független eu-s. Nem értem, vszeg én vagyok balfék, vagy a leírás nem stimm.
Ha valaki tud segíteni esetleg, e-mail címem:
mnml2259@gmail.com

pjtr 2011.06.19. 21:55:47

@mnml2259:

Nekem megoldotta a problemat,ha charge only-ra allitottam sync-nel es utana allitottam be az usb debugot

mnml2259 2011.06.20. 04:58:11

Rendben, akkor én most leírom nagyon röviden, de érthetően a problémámat, remélem valaki tud benne segíteni!
Windows 7-em van, 32 bites, a telefon pedig áprilisban vásárolt (gsmline.hu), független, eddig gyári romos.

1-2. Lépés, htc sync, uninstall, drivert rendbe rakni, eszközkelezőben látom "Android Device, alatta: my HTC."
EDDIG OK.
Jön az unrEVOked, elsőre nem ismerte fel a telefont, aztán átkapcsoltam disk drive-ra, majd vissza sync + debug ON, felismerte, szöszmötölt vele kicsit, a lényeg a végén kiírja a program: "DONE."
TEHÁT EZ IS OK!
Jött a backup első fele, alkalmazások, személyes holmik, mybackup Root alkalmazással lementem a dolgaimat, ez stimmel, MOST JÖN AZ ELMEBAJ... :

Telefont OFF.
Telefon ON + volume down.
HBOOT menü.
Recovery.
-backup and restore
-backup.
EZT ÍRJA KI:
ClockworkMod Recovery v2.5.0.7
E:Can't find MISC:
E:Can't mount CACHE:recovery/command
E:Can't find MISC:
E:Can't mount CACHE:recovery/log
E:Can't find MISC:
SD Card space free: 14917MB
Backing up boot...
Error while dumping boot image!
E:Can't mount CACHE:recovery/log
E:Can't find MISC:
Checking MD5 sums...
MD5 mismatch
E:Can't mount CACHE:recovery/log
E:Can't find MISC:

Természetesen hiába ráteszem a "LeeDrOiD_2.3d_A2SD"-t (Nem csomagoltam ki) a memóriakártyára, nem fogja beolvasni, bár én ezt szeretném, de ezzel sem megyek semmire: LeeDrOiD_V3.0.7_GB_Bravo_A2SD, se a
LeeDrOiD_V3.0.7_GB_Bravo_data-al.

Nem értem mi van, egész éjszaka felette ültem, legszívesebben kidobnám ezt a szart a hetedikről most azonnal.
Gondolom, hogy én b*szok el valamit, de nagyon, egyszerűen nem értem miért nem jó.
Még valami: a factory reset után nem történik semmi, nem töröl le semmit, a memóriakártyát pedig próbáltam már a @vdavid féle programmal formázni, fat32 az egészet, aztán a rom manager, próbáltam fat32 + ext3, ntfs + ext3, sehogy sem jó....
Minden létező fórumot átolvastam, magyart, angolt, nem jön le mit kéne csinálnom. Mit rontok el? Miért nem jó?

Valaki segítsen pls mert meghülyülök...

mnml2259 2011.06.20. 11:40:13

PVT4 lesz a hibás... Akinek van tapasztalat, illetve tud segíteni az amonra-s dologban pls help. Köszi

BiOS 2011.06.20. 16:28:22

Tudomásaim szerint a PVT4 már nem zavarhatna be az unrevokednak. De ki tudja, utána nézek!

(Régebbi hozzászóláshoz: 2.2-vel is rootolható)

detoxica89 2011.07.12. 17:48:50

Error: failed to get root. Is your firmware too new?
kepfeltoltes.hu/110712/error_www.kepfeltoltes.hu_.png
Ilyet tapasztalt már valaki? Minden lépést figyelmesen megcsináltam, minden a legújabb, független teló. Valakinek van ötlete?

detoxica89 2011.07.12. 18:03:40

Update:
Első két alkalommal ezt írta ki, majd nekem is azt, hogy váratlanul megszakadt a kapcsolat, majd negyedjére megint ugyanez. x86-os gépem van, Windows 7

barcaxavi 2011.08.04. 20:51:41

Sziasztok!

Nálam minden rendben megy egészen a második lépés végéig. Ott bekapcsolt a Desire és akkor láttam, hogy nincs hálózat (Emergency calls only).
Láttatok már hasonló problémát? Mit tehetek?

Markfgh 2011.08.19. 11:55:12

Sziasztok!

Először is kösz a leírásért, tegnep este ez alapján sikeresen felraktam a legújabb LeeDroid Romot a Desire-mre. Az a2sd+ változatot választottam. viszont ilyen alkalmazást sehol nem találok se neten se marketba se előre telepítve a rommal. Lehet én értettem valamit félre de gondlom lenni kéne egy alkalmazásnak aminek a segitségével át tudom pakolni az sd kártyára az alkalmazásaimat, hol találom ezt az alkalmazát? A memóriakártyát Gparteddel particionáltam és egy 2 gb körüli Ext4 particiót csináltam rajta.

Előre is köszi a válaszokat.

Markfgh 2011.08.19. 11:57:04

Ja egyébként win7 64 bit és PVT4, de a rootolás és a rom is tökéletesen megy csak ezt az a2sd+ nem találom. :D

devDavid · http://blog.hu 2011.08.19. 12:47:19

@Markfgh: A2sd+ be van építve a rom-ba, ezért tudsz memóriakártyára telepíteni alkalmazásokat :)

Markfgh 2011.08.19. 13:06:07

Tehát innentől automatilusan nőt a belső memoria, mert átrakni pld a maps ot továbbra se tudom sd kártyára a vas meg azt jelzi hogy 147 mb a belső memória. Le tudom azt valahol ellenőrizni hogy felismerte-e a particiot?

devDavid · http://blog.hu 2011.08.26. 15:11:02

@Markfgh: @kereszt : szimplán nem számolja bele az sd kártyán lévő particiót. No para, lehet telepíteni oda. Legalábbis nálam faszán megy!

lepetit 2011.09.03. 18:13:42

Az a kérdésem, hogy szolgáltatófüggő készülékkel is működik, vagy előtte még ugyanúgy goldcard-ot kell készíteni?

lepetit 2011.09.04. 11:43:21

detoxica89@ nekem is ez volt a probléma, a 3.21-el már működött.
viszont a rom managerrel nekem nem hajlandó particionálni. Recoveryben csak ennyit ír:
"Waiting for SD card to mount
SD card mounted...
/tmp/recovery.log was copied...stb"
Majd a rom manager újraindulás után:
"An error occured while in recovery mode."

Tud valaki megoldást erre?

BIT_ 2011.10.05. 17:24:45

Szevasztok. Van egy problémám. Megvan a particionalas, fat32 és ext3. ROM fel is megy, de nem látja az ext particiot a cucc. tudtok valami megoldást?
előre is köszi

Gofish 2011.10.28. 00:57:37

Üdv!
Hátha még van vki a topicban: az én bajom, hogy egyik LeeDroid-os ROM-ot sem bírom felrakni, pedig a kívánalmak hasonlók a cikk íróéhoz. A CyanogenMod felment, tehát nem lehetek olyan béna. Lehet, hogy nem várom eleget, miután R2D2 hangja után megjelenik az a fura DOS-szerű android? Bocs, de 5 perc után meguntam. Rosszul tettem?

FGyula 2011.11.04. 14:00:35

Rosszul bizony. 5 perc az kevés, várhattál volna.

S.Patrik 2011.11.10. 17:54:17

Sziasztok!
Nekem van egy HTC Wildfire-em; és azt olvastam (feljebb) hogy működik ez a megoldás rajta is. Csak azt nem tudom hogy a 2.2.1-es androidon ( mert az enyémen az van) működik-e!?
Remélem tud valaki segíteni::D

Transylvania 2011.11.18. 00:28:18

Sziasztok.
Gratulalok a cikkhez, otletes.
Kerdesem lenne, hogy ezzel a modszerrel a RCMIX HD romot, fellehet rakni a htc desire-re?
angol leirast itt talaltam, de sehogysem ertem meg.
Varom valaszaitokat.

Milán Bp · http://htcdesire.blog.hu 2012.03.12. 16:00:07

Nos, ha él még ez a topik, akkor volna egy kérdésem. Az én problémám a telefonommal kizárólag a kevés memória (vodás Desire, 2.3.3-mal). Épp az előbb tettem fel egy másik blogon a kérdést, hogy milyen romot kell telepítenem? De ha jól értem, talán nem is kell romot cserélni, ha egyébként a Gingerbreaddel elégedett vagyok, elég ha rootolok és partícionálok?

devDavid · http://blog.hu 2012.03.12. 16:06:05

@Milán Bp: kell romot cserélned, mert a gyári nem támogatja majd a memóriakártyás trükközést. És gyakorlatilag bármelyiket választhatod, a flashmaniacs.blog.hu/ oldalon találsz teszteket.

@Transylvania: elvileg minden desire romot ezzel a módszerrel fel lehet tenni, nyilván a bejegyzés romcsere része eltérhet.

daniel.varga01 2012.04.13. 13:54:56

Sziasztok! Remelem meg el a topik... Egy függetelen desirem van, melyet a keves rendelkezesre allo tarhely miatt szeretnek rootolni.

Desire parameterei:
Bravo PVT3 Ship S-ON
HBOOT-0.930001
MICROP-051D
Android 2.2.2

Erdeklodnek, hogy a fennt ismertetett modszerrel tudom - e rootolni a telefont?

32 bites win7-et hasznalok.

Segitsegeteket koszonom!

Jancsi27 2012.07.26. 10:15:32

Sziasztok! Én 64bites win7-en próbáltam a rootolást.
Unrevoked indítása után nem ismerte fel a telefont(HTC Desire HBoot 0.93), majd újraindítottem a telefont, ekkor már felismerte, de internal errorral megállt kicsivel később.
Xp- is megpróbáltam, ott sem ismerte fel a telót a progi indításakor, telefon restart, eljutott addig, hogy "túl új a firmware".Én hiába inítottam újra, ahogy az első hozzászóló is írta, nem ment tovább. Valamelyik külföldi fórum alapján letöltöttem ezt a verziót ( downloads.unrevoked.com/recovery/3.21/reflash_package.exe ) és ezzel már ment.Viszont én úgy csináltam hogy bekapcsolt teló mellett indítottam el az unrevoked-et.Újraindította a telót, és megrootolta.

Antal Beniczky 2013.01.29. 18:20:06

Ez az utulsó nekem is végig futott , a Done feliratra várok ...... remélem lesz ....

JulianSinulf 2014.03.09. 17:19:25

Üdv!

Talán még olvassa valaki ezt a blogot, aki segíteni is tudna!
Van egy HTC Desire 500-asom. Sajnos az unrevoked nem tudja root-olni, mert z4u van a telón. Esetleg valami más fajta módszer nincs?
A Revolutionary-t néztem még, viszont a listában az én HBoot verzióm nem a Desire-nél szerepel.
Nekem 1.01.0001-em van.

Elég idegesítő, mikor elfogy a memória és emiatt nem frissítenek a programok és a tetejében még fagy is a teló. Az utóbbi a rosszabb, a többi annyira nem érdekel.
Valamint a 3 fajta német, török, olasz és 4 fajta angol (össz: 13) nyelv mellé nem fért be a magyar, így az is külön progit igényel.
Jó lenne, ha meg tudnák szabadulni egy csomó gyári haszontalanságtól vagy akár magyar nyelvű rendszert rá tudnák varázsolni.
Jelenleg Android 4.1.2 és HTC Sense 5 van rajta. Azért van már sokkal frissebb android is.
Szóval, ha valaki tudna segíteni, azt megköszönném!

JulianSinulf 2014.07.08. 00:54:49

Sikerült egy másik leírás alapján a z4u-s telómat megcsinálni.

Facebook

Living Android

Blog a kicsi zöld emberkés operációs rendszerről, meg az azt magukévá tévő kütyükről..

Címkék

Feedek

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása