Hogyan rootoljunk HTC Desire-t?

How to root HTC Desire Bravo/G7

Már egy ideje idegesít a tény: a Desirém nincs túl sok belső memóriával megáldva. Ez már annyira nem volt vicces, hogy a mindennapi appok (ezalatt azt értem, amire szükségem volt/lesz egy hetes távlatban) megtelítették a kihasználható belső memória 100%-t. Fél megás app vagy egy nagyobb cache is elég volt ahhoz, hogy elfogyjon a hely, így leálljon a szinkronizáció és ne tudjak leveleket küldeni, fogadni. Ennek remélhetőleg vége, legalábbis növeltem a kvótát. Ezt két féle képen tudtam volna elérni:

  1. Szétszerelem a telefont, és vadászok egy hozzá megfelelő nagyobb belső memóriát. Na ez az a rész amihez nem értek és nem merném megcsinálni.
  2. Rootolás, ROM csere.

Cikk címéből is kiderülhetett, nem a forrasztgatós megoldást választottam. A cél tehát meg van, már csak rá kellett jönnöm, hogyan csináljam? Ebben szeretnék most segíteni minden hasonló cipőben járónak.

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

59 komment
2011. március 31., csütörtök 9:35 szerző: Android Market

Egy átlagos nap az új Samsung GALAXY Tab 10.1-el

One day with The New Samsung GALAXY Tab 10.1

Szép kis gépet csinált a Samsung. AndroidHD pedig csinált egy jó kis videót, hogy mire is lehetne használni egy ilyen gépet egy átlagos napon. Nagy a hangsúly a navigáción, talán túl nagy is? A videón nem akad úgy a scroll, ahogy azt az appleblogon demózták, nyugodtan dőlhetek hátra.

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

Szólj hozzá!
2011. március 17., csütörtök 9:00 szerző: Android Market

Jamie Oliver megérkezett Androidra

20 perces ételek

Elérték az Android mainstreamet a főzős appok. Jamie Oliver nevét viselő app ütötte fel a fejét, nem kevesebb mint $5 -os áron (valamivel 1000 forint alatt). 20 perces ételek névvel fut. Kezdetben 60 recept található benne, amelyeket lépésről-lépésre magyaráz el a szakács. A felhasznált hozzávalókat kihúzhatjuk a listából, ezzel könnyítve a dolgunkat főzés közben. Plusz 21 exkluzív videó, amiben ötleteket, tanácsokat oszt a szakácsmester droidos tulajoknak.

Szerintem ez az alkalmazás inkább tabletre lenne tökéletes, reméljük gondoltak erre is a fejlesztők. Sajnos nem volt lehetőségem letesztelni, mert nem tudom megvásárolni a Android Marketből, sem pedig a webes marketből. Kár érte, mert ez egy bevezetőár. Április 1-ig tart az akció. App hiányában, csak demóképekkel tudom megmutatni mennyire szépen megcsinálták. Jó étvágyat a képekhez!

Képek

Lépnie kéne a Google-nek valamerre, mert folyik ki a pénz a zsebén. Most 1000 Ft jutalékát biztosan elbukják (a fejlesztők meg a maradékot), az én ezer forintomat.

Vásárlás és telepítés a webes marketen

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

1 komment
Címkék: android app
2011. március 16., szerda 16:32 szerző: Android Market

Telenor Android Workshop 3.

Android workshop Spotlight

Múlt hét csütörtökön rendezte meg a Telenor, a harmadik Android Workshopját, aminek az előző részéről már beszámoltam.

Helyszínváltoztatás lett, bevallom nagy bánatomra. Nagyon tetszett a Merlin óriási falain tátongó droid sereg, az előző rendezvényen. Ezt most kicsiben kellett beérnem a Most-ban. A kicsiben -t nem csak a falak méretére, hanem a helyszín befogadóképességére is értem. Picit szűkösen fértünk el a hosszú asztaloknál, de az ingyen Tapas, a csípős húsgolyók és a köret megnyugtatott kissé.

Egyre magasabbra emeli a Telenor a mércét, nehéz lesz így a továbbiakban nekik. Meghívtak ugyanis, pár hírességet, akik megosztották velünk telefon használati szokásaikat. Például, Béres Alexandra szavaiból az jött le, hogy tudatosan használja a készüléket, mint átlagfelhasználó. Fábry Sándor - nagy kedvencem - hozta a formáját. Pár perces megszólalásából, lett vagy negyed óra. Dolfinger Dodi, pina, Szovjetunió mind-mind előjött, de természetesen a telefonról egy szó sem esett ez idő alatt. A vége felé megtudhattuk, hogy ő egy 6211 6210-es mobiltelefonról telefonál és küld sms-t. Van neki viszont egy másik készüléke, egy HTC Desire, amin internetezik! Bár emailt küldeni nem tud, saját bevallása szerint, de használja Google Goggles appot. Rendkívüli csodának tartotta, hogy épületeket ismer fel és leírást lehet keresni azokról. :) Jól látszik Fábry úron, hogy nem a technika megszállottja, ahol lehet kerüli azt, mégis nagyon tetszett neki a HTC-je. "Internezetni is szoktam" - mondja. Google Maps -el navigál a városban. Természetesen ezeket egy másik telefonon, rendszeren is megtudta volna csinálni, de Androidot használ és elégedett vele. Nagyon szórakoztató volt, jó hangulatot teremtett, egész estére.

A felvezető után jöttek az előadások:

  • Legyél mindig képben! Dojcsák Dániel (HWSW) előadása.
  • A Twitter, mint hírforrás - G. Szegő Péter előadása.
  • Bemutatkozik az LG Optimus 2X - Kenyeres Tamás előadása

Mindháromba belehallgattam, Dániel előadása a hazai hírportálok appjairól szólt és a notification rendszerekről. Érdekes téma volt, sajnáltam, hogy nem volt időm végig hallgatni, de tovább szerettem volna menni, benézni a többi helyre is. Dánielen tudom, hogy profi előadó, kicsit betegeskedett az előadásán, ezúton is jobbulást kívánok.

Péter, a Yamm.hu egyik fejlesztője, a Twitterről beszélt és az azonnali híráradatról. Aki használja, tudja mit jelent ez. Ha történik valami, akkor azonnal megtudod a twitterről, majd barátaidtól a facebookon, utána olvasol a hírportálokon róla, este benne lesz a tévében, másnap lehozza a nyomtatott sajtó.

LG Optimus 2x és LG Optimus 3D

Kicsit hosszabban szeretnék írni az LG bemutatójáról. Megtekinthettük másodszorra is az LG kétmagos processzorral szerelt telefonját, az Optimus 2x-et. A telefonon fent volt, a csak Tegra 2-es processzorokkal futó, Samurai II: Vengeance c. játék. Kipróbáltam. Sőt mi több játszottam vele, vagy 10 percet. Nem a játékélmény volt benne a lényeg, hanem a megvalósítás. Gyönyörű grafika egy álomszép kijelzőn, mindenféle szaggatás nélkül. Lenyűgöző hatást keltet bennem ez a játék.


Samurai II: Vengeance

A telefon tényleg villámgyors, szívesen tesztelném hosszabb távon is. Azonban nem ez volt az egyetlen telefon a standjukon, hoztak egy meglepetést is, az LG Optimus 3D-t.

A világ első szemüvegnélküli 3D okostelefonja az LG-től" 3D hatású kijelző és fényképező építettek bele, de az Androidos rendszert nem alakították át teljesen emiatt, csak kapott egy extra appot, ami a 3D-s megjelenítésért felelős. Rövid használat alatt felemás érzéseim vannak. Egyrészt a 3D-s képek érdekesek, tetszettek. Főleg az is, hogy új képeket is tudok rögzíteni a megszokott módon +1 dimenzióval. A hozzá tartozó galéria villámgyors, jól megcsinálták. Viszont, most jön a fekete leves, a kijelző botrányos és a játékok, appok futtatása alatt is többször fagyott a kezemben. Nem szaggatás, pillanatnyi töltés volt ez, hanem az appok többször is bemondták az unalmast és csak a Force Stop segített. Valamint a kijelző 3D képessége sem tökéletes, egy szögből lehet csak jól látni. Kis elhajlás, elmozdulás következtében, szétesik a 3D hatás, és a prizmák bántják a szemem. Nem tudtuk ketten tesztelni egyszerre a készüléket, mert egyikőnk biztosan nem látta a képet normálisan. Így le kell mondani, a "nézzük végig a képeket" mondatról. Legalábbis egy ideig, ugyanis 3D TV-n működhet a dolog.

Árakról nem nyilatkozhattak az előadók, megjelenés 2x esetében a küszöbön áll, 3D-ről nem tudok semmit. Aki mindenképpen 3D-s telefont szeretne, ajánlom, hogy várjon decemberig, akkor jön ki ugyanis az LG következő hasonló szériája, várhatóan sokkal jobb kijelzővel.

Összefoglalva

Workshoppok, esemény, vendégek, Optimus 2x tetszett, míg az Optimus 3D, helyszín nem tetszett. Köszönöm, hogy részt vehettem és köszönöm a droidos bögrét :)

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

Szólj hozzá!
2011. március 16., szerda 12:20 szerző: Android Market

Facebook for Android frissítés 1.5.2

Ismét frissült a Facebook hivatalos kliense. Az alábbi újdonságokkal szolgál:

  • Végre barátaink falára is feltölthetünk képeket
  • Ugyanez a csoportoknál is megjelent
  • Képek elforgatása, normális pozícióba
  • Fejlesztettek a fekvőmód megjlenésén
  • SSL támogatás (biztonság)
  • További bugfixek

Eldöntve a készüléket, az ikonok máshogy rendeződnek és eltűnt a kényelmetlen scroll, valamint a photostream. Nem is baj, szerintem az app leggyengébb része. Az elképzelés nagyon jó, csak a megjelenítés nem tetszik. Képek betöltésekor ugrál, elveszítem a fonalat. Animálhatnák, vagy végre fix szélességet adhatnának a képeknek. Facebook Places még mindig elérhetetlen idehaza, amit továbbra sem értek.

Telepíteni, frissíteni itt tudjátok

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

Szólj hozzá!
Címkék: facebook update app
2011. március 16., szerda 11:56 szerző: Android Market

Angry Birds Seasons: Szent Patrik napi változat videó

Go Pigs, Go Green, Get Lucky Gameplay

Íme a következő szezonális kiadás. Szent Patrik napjára időzítve.


Angry Birds Seasons - Go Green, Get Lucky Gameplay Trailer

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

Szólj hozzá!
2011. március 8., kedd 15:39 szerző: Android Market

Facebook

Living Android

Blog a kicsi zöld emberkés operációs rendszerről, meg az azt magukévá tévő kütyükről..

Címkék

Feedek

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása