Telenor Android Workshop 2.

Tegnap volt szerencsém ellátogatni a Telenor immáron második alkalommal megrendezett Android Workshopjára. Csalódás volt az egész számomra, ugyanis nagyszerű eseményt hoztak össze! Színvonalas, jó hangulatú, barátkozós. Kifejtem mit is értek ezalatt.

Helyszín

Merlin. Aki már járt ott, az tudhatja, hogy a nem túl szép belső teret igen látványos projektoros vetítéssel dobták fel a tulajdonosok, ami esetünkben (Android rajongók) nagyszerűen ki is aknázott a Pannon Telenor. Jól látható az alábbi képen:

Bejáratnál ajándék szütyőket kapott minden látogató, benne droidos toll, jegyzetlapok és egy baseball sapka. Egy jópofa androidos logóval ellátva (Android bújik ki egy piros almából).

Mindezen felül ingyen süti, szendvicsek és üdítő várta a vendégeket. Kitettek magukért a szervezők, nem is mertem volna ilyenre gondolni. Finomságok majszolása közben hallgattam a kezdődő előadásokat.

Előadók

Az egyetlen kivetnivaló (számomra) az első monológ volt. Az eleje marketing bullshittal kezdődött. Androidra fogékony/iránt érdeklődő emberek gyűltek össze, őket nem feltétlenül érdeklik az üres számok, meg a corporate duma. Szerencsére felfigyelhettünk egy-egy értelmesebb mondatra is, mint pl az országos hálózatfejlesztés és a törekvés a legoptimálisabb androidos tarifacsomagok létrehozására.

Eredményhirdetés

Androideák néven futott a Telenor Androidos játéka, amelybe bárki benevezhetett egy jó Androidos app ötlettel. Az első 10 helyezett ajándékokat nagy ajándék szatyrokkal távozhatott, valamint a dobogósok 1-1 Samsung Galaxy S tulajdonosokká avanzsálódtak. Nagyon szép gesztus, meg is lepődtem a nagyvonalúságon. Le a kalappal a Telenor előtt, ez már a harmadik piros pont (helyszín+kaja+nyereményosztás)!

Workshopok

4 asztalnál, 4 különböző téma:

  • magyar appok
  • Galaxy Tab bemutató
  • Így fejlesszünk androidra
  • App Inventory bemutató

Az első két asztal annyira nem foglalkoztatott engem, inkább a másik kettőre felé mozogtam, ahol érdekes előadásokat hallgattam meg, kicsit komolyabb témákban. Az előadások picit halkak voltak, de a plusz pont jár így is.

Android és Telenor. Miért?

Jelenleg a Telenor azon fáradozik, hogy a saját brand neve egybefüggjön az Android márkanévvel (hozzáteszem, ilyen folyamatos erős kampányolással ez könnyen sikerülhet).

Egy picit azonban ugorjunk visszább, hogy megértsük mivel is kezdődött ez az egész: A telenor nem akart (vagy inkább nem sikerült?) megegyezni az Apple-lel, így iPhone nélkül maradt a kínálata. Mit tehettek ilyenkor? Elkezdték nyomni a legerősebb riválisát a szifonnak. Talán ez volt a legjobb amit tehettek, félig vert helyzetben. Ezt nagyon ügyesen végre is hajtották.

Az androidos reklámokkal szép lassan egybeolvad a két márka, és ennek akkor lesz jelentősége, mikor az emberek elmennek venni tudatosan egy androidos készüléket és elgondolkoznak: Hova is menjünk? Hát a telenorhoz! Rendkívül jövőbelátó lépés volt ez, rendkívül jó időben. 

A cég további lépései, egy mobilra optimalizált android appokat gyűjtő microsite.

Rendezvény. Miért?

Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy még több emberhez jusson el a Telenor híre, neve és az Androiddal való kapcsolata. Kedveskednek az újságíróknak, bloggereknek akik cserébe beszélnek/írnak az eseményről. Nincs ezzel semmi gond, így megy ez máshol is. Amire büszkék lehetnek az az, hogy Ők profin lebonyolították az eseményt. Állításuk szerint folytatás következik, természetesen akkor is megpróbálok ott lenni.

Források

Utószó

A cikk szerzője nem áll semmilyen kapcsolatban a Telenorral, független írást olvashattatok.

Tetszett a bejegyzésem? Kövess -on, vagy -en.

1 komment
2011. január 28., péntek 15:25 szerző: Android Market

A bejegyzés trackback címe:

https://livingandroid.blog.hu/api/trackback/id/tr462621148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lipilee · http://lipilee.hu 2011.01.31. 09:43:14

galaxy tab bemutató? én aszittem 2 magyarappos volt.

Facebook

Living Android

Blog a kicsi zöld emberkés operációs rendszerről, meg az azt magukévá tévő kütyükről..

Címkék

Feedek

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása